GPS: drága az olcsó ellen
A mûholdas navigáció abszolút tömegtermékké vált: sokszor már a vásárolni induló anyukák autójában is ott világít a szélvédõre tapasztott képernyõ. Európa-térképes GPS-t már huszonötezer forint körülö összegért is lehet venni, de az egyik új csúcsmodell százezernél is többe kerül. Mi lehet köztük a különbség? Négyszer olyan jó-e a drágább típus az alapmodellnél? Cikkünkbõl megtudhatja.
Kollégák és ismerõsök gyakran keresnek meg minket azzal a kérdéssel, hogy milyen GPS-t vegyenek. Általában valamilyen középkategóriás készüléket ajánlunk figyelmükbe, melyre válaszul gyakran elhangzik, hogy "de van huszonötezerért is!". A megjegyzés jogos, ez adta az ihletet ahhoz, hogy az eltérõ árú modelleket hasonlítsuk össze.
Olcsó és fapados Telesystem
Tesztünk legolcsóbb szereplõjéért, a TeleSystem TS8410 Slim nevû készülékért a boltban huszonhétezer forintot kell fizetni, ennyiért egy kicsi, 8,9 centiméteres (3,5 colos) átlójú képernyõvel navigátort kap a vásárló, 42 országot tartalmazó Európa-térképpel. Ennyiért persze nem a legújabb, hanem a két évvel ezelõtti iGO 8-as szoftver jár hozzá, pontosabban annak némileg módosított kiadása, amelyben például sávnavigáció is megtalálható.
Ami tetszett benne: Bár a készüléknek a képernyõje nem a legjobb minõségû, felbontása is elég kicsi, így az információk meglehetõsen zsúfoltan férnek csak el rajta, de azért így is használható a szerkezet, a jól ismert 3D-s "madártávlat" nézetben mutatja a követendõ utat. Hasznos extra a sávinformáció is, ez elõre megmutatja, hogy egy több sávos úton hova kell sorolnunk, ha mondjuk balra kanyarodva vezet utunk Miskolc felé, s mely sávok visznek egyéb irányba. Noha a drágább modellek szoftverének külcsínye szebb, próbáink alapján az alapfunkcióban - címekre, ismert helyekre való navigálás - nem maradt le riválisai mögött.
Amit nem szerettünk: A kezelést illetõen a két drágább modell barátságosabb felületével biztosan hamarabb megbarátkozik egy anyuka vagy nagymama, mint a gyárilag megspécizett iGo 8-assal. A legolcsóbb készülékek szegmensében vásárlás elõtt még érdemes azt is megvizsgálni, jár-e térképfrissítés a készülékhez, a tesztünkben szereplõ Telesync modell esetében ez ugyanis néhány ezer extra forintot kóstálhat. Ehhez a típushoz egy olyan autós tartót adnak, amit a mûszerfal szellõzõrácsára lehet rögzíteni: tapasztalataink alapján viszont elég nehéz volt minden egyes alkalommal leszedni onnan, sokszor tartottunk attól, hogy eltörjük a légkiömlõ mûanyagját (kicsit össze is karcoltuk), ráadásul ebben a pozícióban a mûholdvétel is gyakrabban hajlamos megszakadni, mint a szélvédõre cuppantható dokkolót használva.
Drága és szexi Garmin
A Garmin Nüvi 3760-es talán az eddigi legdögösebb navigátor, ami eddig kezünk között járt, pedig egy GPS általában nem kimondottan szexis eszköz. A borsos árú, 105 ezer forintba kerülõ modell egy centiméternél is vékonyabb kivitelben készül, fémbõl gyártott gépháza minõségi kivitelû, 43 európai ország térképét adják hozzá.
Ami tetszett benne: Közel tízcentiméteres képátlójú érintõkijelzõjének képe nagyon jó minõségû: ez egyrészt annak köszönhetõ, hogy az LCD nagy, 800x480 pixeles felbontást használ, ráadásul igen erõs háttérvilágítással látták el, így napfényben is jól látható. Ennek a készüléknek a kezelõfelülete is jóval letisztultabb olcsóbb társáénál: a grafikai megjelenítés annak ellenére tetszetõs, hogy nincsenek 3D-s épületmodellek a térképen.
Az extrák közt a készülék a szivargyújtótöltõbe épített TMC-vevõt tartalmaz, melyen keresztül ingyenes forgalmi információkat tölt le rádióhullámon. Ezek mellett a Garmin csúcskészülékét is ellátták sávnavigációs képességgel, valamint gazdaságos vezetést célzó eco-mód is található a menüben. Ez az indulásokat, megállásokat vizsgálja, és jelzi, ha vezetési stílusunk nem túl optimális a benzinfogyasztás szempontjából, mert például mindig csikorgó kerekekkel indulva száguldozunk a kétszáz méterre lévõ, következõ lámpáig. Mivel a motor üzemi paramétereihez az eszköz nem fér hozzá, csodát nem érdemes várni ettõl a funkciótól. Hasznosabbnak tûnik a TrafficTrends nevû újítás, amely a megtett utak elemzésével fejleszti az útvonalgenerálást: ha érzékeli, hogy egy adott utcában rendszerint lassan haladunk, késõbb alternatív útvonalat javasol helyette. Sajnos egyhetes tesztünk alatt nem éreztük a technológia semmilyen hatását.
Amit nem szerettünk: Talán a készülék legidegesítõbb tulajdonsága, hogy már néhány percnyi használat után nagyon felmelegszik, ami miatt elég rossz érzés zsebrevágni, mert kissé égeti a combot. A Garmin készülékei esetében egyelõre csak külföldön érhetõ el az utcaneveket is felolvasó navigáció, hazánk útjain ezt egyelõre nem lehet használni. Cikkünk publikálását követõen kiderült, hogy ehhez a készülékhez alapból nem jár térképfrissítés sem: a letölthetõ térképfrissítéseket egy külön frissítõkártya birtokában lehet csak elérni: ez harmincezer forintba kerül, és az eszköz élettartamáig teszi lehetõvé az új útvonalak letöltését.
Bár a 3760-es Garmin beépített Bluetooth-kihangosítót is tartalmaz, százezer forint feletti árát nagyon magasnak találtuk, ennyibõl már egy internetezésre, játékra, videolejátszásra és zenehallgatásra is alkalmas iPod Touchot, és mellé egy középkategóriás GPS-t is meg lehet vásárolni.
Arany középút az új iGO-val
Cikkünk harmadik szereplõje a középkategóriát képviseli: az iGo legújabb, Primo nevû verzióját futtató Navon N480-as 41 országot tartalmazó Európa-térképpel, ötvenezer forint körüli összegért vásárolható meg, egy másik hasonló - ugyancsak primós - modell, a Becker Z112-es 45 ezer forintba kerül, de a szoftver e sorok írásakor csak alig néhány típussal rendelhetõ.
Ami tetszett benne: Az iGO Primo szoftver
legfontosabb újításának a hangos utcanevek számítanak: ez a szoftver már
nem csak azt képes bemondani, hogy "háromszáz méter múlva forduljon
jobbra", hanem azt is beolvassa a sofõrnek, hogy melyik utcára kell
fordulnia: "háromszáz méter múlva forduljon jobbra, a Gábor Dénes
utcára". A korábbi navigációs hangokkal ellentétben az utcanevek nem
digitalizáltak, hanem beszédszintetizátor állítja elõ ezeket: bár ennek
eredményeként jóval robotszerûbbek, összességében nagyon jól
használhatónak bizonyultak próbáink során. Ha például egymás közelében
két utca is megtalálható volt, sok esetben nehéz volt eldönteni, hol is
kell befordulni, az utcanév pontos megnevezése mindezt teljesen
egyértelmûvé teszi, persze csak, ha vannak leolvasható utcanévtáblák.
Mivel
az iGO térképe az épületek alaprajzát is tartalmazza, ezek
többé-kevésbé élethû virtuális makettje is megjelenik a navigáció során:
tesztelõnket ez a szolgáltatás teljesen hidegen hagyta, de volt olyan
kolléga, aki úgy vélte, sokat segít a tájékozódásban. Mindenki szerint
nagyon hasznos viszont a sávinformációs szolgáltatás, amely a Primóban
különösen jól mûködik. Ez a készülék is képes TMC forgalmi információk
vételére.
Amit nem szerettünk: Az általunk tesztelt Navon készülék 11 centiméteres átlójú képernyõje kisebb felbontású a Garmin csúcsmodellénél, azonban nem emiatt volt bajunk vele, hanem azért, mert elég gyenge a háttérvilágítása, ráadásul nagyon tükrözõdik. Nagyságrendekkel rosszabbul látni a tartalmát, mint a riválisokét, ráadásul nem csak erõs napfényben, hanem a borult idõben produkált szórt fényben is - ahogy az videónkon is jól látszik.
Megéri a drágábbat?
Szúrópróbaszerûen kiválasztott címekkel, érdekes helyekkel végeztük el a navigátorok tudásának összehasonlítását: a mintegy húsz különbözõ belföldi, külföldi hely betáplálásával. Ennek eredményei csupán minimális különbséget mutattak, azaz a legolcsóbb modell sem volt számottevõen butább a négyszer annyiba kerülõ társánál.
A legolcsóbb Telesync készülék adatbázisában a müncheni BMW múzeumot és a miskolci Auchan áruházat nem találtuk meg. A szupervékony Garmin a Bécsi úti Tescót nem volt képes megkeresni nekünk, akárhogy szûkítettünk, mindig csak egy hosszú listát volt hajlandó generálni, amelyen egyenként kellett volna végigkattintgatni számos bejegyzést, mivel nem szerepelt mellettük sem utca, sem város. Mindhárom GPS megtalálta az U Fleku nevû prági kocsmát, a pulai amfiteátrumot és a bécsi Pratert, bár ez utóbbi esetében a Telesync és a Garmin csak a Wien városnevet fogadta el, az iGo primós Navon viszont a Bécset is.
Extra pénzösszeget autóban használatos GPS esetében a jó minõségû, minél nagyobb képernyõre érdemes áldozni, a közelmúlt újításai közül emellett még a sávinformáció és az utcaneveket felolvasni képes hangnavigációra érdemes áldozni. A százezer forintos árat egy autóba szánt készülék esetében eltúlzottnak tartjuk, fele ennyiért már jól használható, könnyen kezelhetõ navigátort lehet vásárolni.
Csak sötétben egyforma a képük
Egy jobb dugófigyelõ kellene
Az igazi vevõcsalogató adu ász az idehaza két éve mûködõ, ingyenes TMC forgalmi információszolgáltatás lehetne, ha a jelenleginél hatékonyabban mûködne: próbáink során sokszor teljesen üres utakat jelzett zsúfoltként, és fordítva. A Petõfi rádió hullámsávján érkezõ, útlezárásokról, korlátozásokról, dugókról szóló jelek fogadására a drágább, megfelelõ vevõvel képes modellek alapból képesek, de az utóbbi években megjelent típusok jelentõs része is kompatibilissé tehetõ megfelelõ kiegészítõk megvásárlásával. Bár a hazai TMC-rendszer a valós idejû forgalmi információkban nem túl erõs, a legalább egy-két napig tartó útlezárásokat, korlátozásokat viszonylag korrektül továbbítja a készülékeknek, amelyek az extra információk birtokában elkerülõ utakat tervezhetnek.
Összességében úgy tûnik, a navigáció elért egy elég komoly fejlettségi szintet, ahonnan már nem igazán lehet komoly áttörésekre számítani, nem véletlen, hogy a gyártók is a fõ funkcióhoz, a tájékozódáshoz szorosan nem kapcsolódó szolgáltatásokkal, például vicces navigációs hangok bevezetésével próbálkoznak. Ez viszont abból a szempontból jó hír, hogy az alapvetõ navigációs szolgáltatások terén az olcsóbb készülékek sem maradnak le drágább társaik mögött.Megosztás: |
|
URL: | |
BBcode: | |
HTML: | Like: |
Tweet |
Hozzászólások