"Isten üzemmód" Windows 7-ben
Érdekes új "központi vezérlést" a Win7-ben, ami azonban valamilyen oknál
fogva igencsak el lett rejtve, és csak egy hosszú kód megadásával
érhető el. A neve valóban
GodMode, vagyis Isten
üzemmód.
Persze világteremtésre, özönvízre, nyelvzagyválásra és más hasonló
finomságokra nem ad lehetőséget, viszont gyakorlatilag mindent, amit
csak állítani, igazítani, módosítani és manipulálni lehet a Win7-ben
(egérmutatótól merevlemez-particionálásig), összegyűjt egy helyre, hogy
kényünk-kedvünk szerint tegyünk velük, amit csak akarunk.
Külön érdekessége a dolognak, hogy a jelek szerint Vista alól is
működik, azonban annak csak a 32 bites változatánál. A 64-es összeomlik
tőle, úgyhogy ott senki ne kísérletezzen vele. A GodMode a
következőképpen aktiválható: létrehozunk az asztalon egy új mappát, majd
nyomban át is nevezzük a következőre:
GodMode.{ED7BA470-8E54-465E-825C-99712043E01C}
Amint ez megvan, a mappa ikonja máris megváltozik (egy vezérlőpult-féle
ikonra), rákattintva pedig máris hozzáférhetünk az "isteni" központi
vezérlőpulthoz és annak a megannyi lehetőségéhez. Érdekes módon a
Microsoft egyelőre még nem nyilatkozott erről az érdekességről.
Nagyon
fontos, hogy aki nem akarja így megpiszkálni a rendszerét az ne
használja ezt a lehetőséget, mert károkat is okozhat!
Az eredmény
Hozzáadta: Mark
2025.01.30 Megtekintések száma: 913
Hozzászólások
2011.01.01